A sátai diakónus sírja
Ez a sírhant az egyik legrégebbi eredetű (ma is látható) temetkezési emlék a sátai temetőben. Ugyanakkor erről a sírról lehet a legkevésbé tudni, hogy ki tért ide örök nyugovóra. Ma, 2012-ben már szinte lehetetlen elolvasni a sírkő feliratát, de 1980 körül, amikor e fotó készült, még ki lehetett venni a lényegét. A sír a kápolna felőli, a ravatalozó mögött bejáraton közelíthető meg, a dombtetőn található a temetőben. A sírkő latin nyelvű felirata itt lejjebb olvasható.
Hic qvips I.T. in Dno. Pirillisa Crosus Dnvs. Michael Kenkay de Eadrm V. Senina Acre Cipriavn. Provis R. OL II T I L April A. C. MDCCXCV Saetai 8vae XI(?)
Még elég jó latin-tudással sem sikerült a nyomára bukkanni, mit is jelent pontosan ez a felirat. Nagyjából kihámozható, hogy egy férfi és egy nő templomszolga (diakónus) fekszik itt. A szájhagyomány útján továbbterjedő legenda alapján az öregek szerint olyan templomszolgák nyugszanak itt, akik a korabeli plébánia lángra lobbanásakor a tűzbe vesztek. A sírkő eredeti, ami azt jelenti, hogy már több, mint kétszáz éves, a római számokkal írt évszám 1795.
Béke poraikra!
Helytörténet >>

Hol van Sáta?
Látnivalók
Helyi információk
Civil szervezetek
1% Sátának
KSH-adatok Sátáról
Cikkgyűjtő
A Fáy-kastély
R.k. templom
A Mária kápolna
Emlékezés Oszlopa
Sátán születtek - itt éltek
Sátai Pihenőház
Kiránduláshoz
Helytörténet
A Szövetkezet
A II. világháború
A B-24 Liberator
Régi sátai képek
Adatkezelés

